A történet többféleképp él a nép emlékezetében.
Van, ahol a rab király szöktetőinek jelezték a lámpások, hol raboskodik.
Más változatban I. László király gúnyosan világíttatta ki a tornyot, hogy a fogoly ne bújhasson el a sötétben.
Akár kíváncsiságból, akár gúnyból történt – a tökbe vájt fény azóta is az emberi lelemény, az élni akarás és a játékos fénykeresés jelképe.
A régi falvak tökfaragási szokásai
A 20. század első felében a falusi portákon a tök a konyha, a takarmány és a gyermeki játék közös alapanyaga volt.
Amikor betakarították a termést, a gyerekek közül sokan nekiálltak faragni: arcokat, mosolygó vagy éppen ijesztő figurákat vájtak a héjába.
Nem dísznek, hanem kedvtelésből.
A faragott tököt nevezték „tökvigyorgónak”, és legtöbbször az ablakba, a kerítésre vagy a kapu mellé tették.
Ha mécsest is tettek bele, este meleg, remegő fény szűrődött ki rajta – egy darabka élet a sötétségben.
A falusi fiatalok tréfálkozva ijesztgették egymást ezekkel a kis lámpásokkal, és hamar hagyománnyá vált, hogy ősszel minden udvarban akad legalább egy „vigyorgó tök”.
A disznótök vagy a takarmánytök volt a legjobb alapanyag, mert vastag héja jól bírta a faragást és a gyertyát is.
Nem volt hozzá sem ünnep, sem külső indok – csak egy este, egy késpenge és néhány gyerek, akik nem tudtak mit kezdeni a sötétséggel, ezért inkább fényt csináltak.
A fény mint védelem és jel
A népi kultúrában a fény mindig is több volt puszta világosságnál.
A mécses, a lámpás, a gyertya mind a védelem, a remény és az emlékezés jelképei voltak.
A fény megóvott a bajtól, hazavezette az eltévedt lelket, és jelezte: élünk, itthon vagyunk.
A faragott tökben világító láng így természetesen illeszkedett ebbe a gondolatvilágba.
Nem dísz, nem szertartás, hanem emberi reflex: a sötétet megtörni, a fényt őrizni.
Ahogy régen a házak ablakában is égett a mécses mindenszentekkor, úgy gyúlt meg a töklámpás is az udvaron – egy darabka világosság, amit saját kézzel faragtak ki.
A hagyomány újraértelmezése
A tökfaragás ma újra divatba jött, de sokkal több annál, mint szezonális játék.
Egyre több helyen szerveznek falunapokat, kézműves programokat, ahol családok, gyerekek, barátok együtt alkotnak – nem ijesztő figurákat, hanem mosolygó, barátságos, néha kifejezetten magyar motívumokat.
Nem démonokat űzünk, és nem idegen szokást másolunk,
hanem egy régi emberi igényt elevenítünk fel: hogy a fény a mi kezünkből szülessen.
Ha ma tököt faragsz, valójában nem új szokást követel, hanem egy nagyon is régi ösztönt –
hogy a fény ott legyen velünk, akár egy gyertya lángjában, akár egy vigyorgó tök szemében.
Faragd meg a saját fényedet
Ősszel, amikor a nap korán lebukik, minden kis fény jólesik.
Egy ablakba tett faragott tök, egy gyertya a verandán, egy apró láng a kertben – ezek a jelek azt mondják: itt élet van, itt melegség van.
Próbálj ki idén valami mást:
faragj magyar mintát a tökbe, egy napformát, kalocsai virágot vagy akár egy régi motívumot.
Nem kell hozzá semmi más, csak egy jó kés, egy kis türelem és a kedv, hogy megőrizd a fényt.
Ha kedved támadt mélyebben utánanézni a témának, két olvasmányt ajánlunk szeretettel:
Bagin Árpád: Egy új néprajzi jelenség Kelet-Közép-Európában?
Paládi-Kovács Attila (szerk.): Magyar Néprajz
🎥Kattints ide és nézd meg, hogyan faragtuk mi a saját töklámpásainkat!
Egy kis esti móka, amiből mindig születik valami szép, valami vicces – és persze egy kis rendetlenség is.
Kapcsolódó olvasnivalók
Ha szereted a régi szokásokat és az ünnepek hangulatát, ezeket a bejegyzéseinket is ajánljuk:
Sírcsokor készítése saját kezűleg – meghitt emlékezés Halottak napján
Adventi koszorú: kreativitás és ünnepi hangulat kéz a kézben
Feledésbe merült hagyományok: a karácsonyi képeslapok varázsa
A fény, az emlékezés és az ünnep – ugyanannak a történetnek három fejezete. A Borostyán Műhelyben mindháromhoz szeretnénk inspirációt adni.
